Keresés a honlapon
Legyél a követünk!

Mi az a követes adománygyűjtés?
A követes adományszervezés "főszereplői" a Követek, azaz olyan önkéntes adománygyűjtők, akik egy adott jótékony cél (ügy) érdekében valamilyen egyéni (sport vagy egyéb jellegű) vállalást tesznek, és ezen vállalásuk „apropóján” saját ismeretségi körükben, személyesen gyűjtenek adományokat az „ügyük” javára.

C s e p e l i    A d o m á n y   S z i g e t

 

A Viadukt Alapítvány egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek tagjaik önkéntes munkájával birtokba vehették a Csepel Művek területén lévő évek óta üresen álló raktárépületet azzal a céllal, hogy közös adománygyűjtő akcióval minél több embert ösztönözzenek jót-tevésre.

 

 

 

Az adományozók meghatározhatják az általuk támogatandók körét.

 

ñ   Szegénységben élő, éhező gyermekek (család, gyermekotthon);

ñ   egyedülálló, szociálisan és mentálisan hátrányos helyzetű emberek (pl. kisnyugdíjas, fogyatékkal élő, munkaképtelen);

ñ   mélyszegénységben élő nehézsorsú tehetséges fiatalok és művészek;

ñ   Magyarország egyik leghátrányosabb települése.

 

Magyarországon ma 380 ezer gyermek él szegénységben, 130 ezren alultápláltak, 40 ezer gyermek pedig éhezik.

Magyarországon mintegy 700 ezer kisnyugdíjas egyedülálló ember él! Ezen belül is a legnehezebb helyzetben a 70 éven felüli idős, beteg, ellátásra, gondozásra szoruló nyugdíjasok vannak.

A fogyatékosok és gyógyíthatatan betegségben szenvedők nehezen találnak munkát, ezért legtöbbjük segélyből kénytelen élni. Ezért ez az állapot támogató családi háttér nélkül rendszerint szegénységhez, vagy nyomorhoz vezet.

Gyakran talákozunk utcán élő alkotó és előadóművészekkel, kallódó ifjú tehetségekkel, állástalan éhező írókkal és költőkkel. A kultúra az utcán hever.

Számos kistérségben ma még növekvő probléma a szegénység, a munkanélküliség, a működő vállalkozások és a minőségi közszolgáltatások hiánya, az esélytelenség. Az országban 235 település sorolható a leghátrányosabbak között is a leghátrányosabbnak.

A használati tárgyak, eszközök, tartós élelmiszerek, ruhaneműk összegyűjtéséhez és a szétosztásig való tárolásához a helyiségeket a Wilhelm Lőhe Alapítvány biztosítja számunkra térítésmentesen. A program kommunikációs partnere a Civilkomp Alapítvány.

 

Az adományozást két hullámban tervezzük, a téli időszakra és a tavaszi virágnyílás idejére.

A Templárius Alapítvány kezdeményezésére november 19-ét az Európai Adományozás Napjaként üdvözölhetjük, így ekkor tartjuk első jótékonysági rendezvényünket.

 

Kérjük Önt, amennyiben lehetősége van, járuljon hozzá a segítségnyújtáshoz! Kapcsolatfelvétel: 20 2158620, zoldsziget@clubnetcet.hu . A Viadukt Alapítvány számlaszáma: 17000019-12321131 AXA Bank.

Tisztelettel:

Civil Börze Club, ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület, Együtt a Kárpátmedencei Gyermekekért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, Országos Gyermekvédő Liga, Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület, ReneSansz Alapítvány, Szeretve Tanulni Köszhasznú Oktatási Egyesület, Templárius Alapítvány, Viadukt Alapítvány a Társadalmi Kommunikáció Fejlesztéséért.

 

"Szólj, gondolj, tégy jót,

s minden szó, gondolat és tett

tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád."

/Vörösmarty Mihály/

 

www.facebook.com/CsepeliAdomanySziget

 


 

 

MINDENKI KÖNYVESPOLCA

 

2014. augusztusában indította el a programot az Erdélyi Magyarok Egyesülete. Alapítványunk elsőként csatlakozott e jótékony kezdeményezéshez.

A program lényege a következő:

Napjainkban az internet széleskörű használata mellett egyre több könyv válik feleslegessé. A metrón, buszon  és villamoson alig látunk igazi könyvet olvasó embereket, hódít az e-book.

A projekt gazdája B. Kiss Béla a következőképpen szólítja meg honfitársainkat:

"Tapasztalataink szerint különböző okokból havonta több tízezer kötet válik gazdátlanná, lesz a pusztulás martaléka, miközben máshol szívesen fogadnák és olvasnák.

Egyesületünk folyamatos könyvgyűjtéssel és ingyenes könyvespolcok felállításával igyekszik érdeklődő és könyv egymásra találását elősegíteni.

Megfelelő fogadóhelyek kialakításával lehetővé válna a széleskörű, rendszeres ellátás és ehhez kérjük az Önök segítségét."

A könyvadományokat elsősorban Erdélybe juttatjuk el, de üdvözöljük a Magyarország hátrányos helyzetű kistelepülésein felállított polcokat is. Fogadj örökbe egy könyvet! A polcon található valamennyi kiadvány ingyenesen bátran hazavihető.



MEGHÍVÓ a Várba
2018.10.17.

A Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében és több civil szervezettel együttműködve invitáljuk meg az érdeklődőket egy történelmet idéző eseményre.
Beszédes fotótárlat a Városházán
2018.09.24.

Alapítványunk alapítótagja Hajdu Orsolya és édesanyja Nagy Ágnes fotókiállítása nyílik szept. 24-én a Budapest 18. kerületi Városháza Galériájában. Várunk szeretettel!
“A bizalom tolmácsai”
2018.08.08.

Aéapítványunk tiszteletbeli elnökének, a CCO Magazin alapító főszerkesztőjének, az MPRSZ örökös tagjának, Barát Tamásnak a korábbi nagysikerű című könyvét újból, új, korszerű módon, digitális formában jelentette meg az Akadémiai Kiadó.
Részletek >>

MESÉK A HOLDFÉNYBEN ÜNNEPRE HANGOLVA
2017.12.13.

Újbuda Önkormányzatának támogatásával szervezett irodalmi és karácsonyi hangulatba ringató zenés programunkra szeretettel várunk gyermekeket és felnőtteket egyaránt, 2017. dec. 14-én 15 órától a Kelenvölgyi Közösségi Házba!
Fogyatékkal élők Nemzetközi Napja
2017.11.24.

A ClubNetCet Egyesület, a Csend Fényei Klub és a Viadukt Alapítvány szervezésében első ízben kerül közös megrendezésre ez a csodálatos program.
Fogyatékkal élő és egészséges előadóművészek produkciói váltják egymást mintegy 120 percben.
A belépés ingyenes!
Szülőföldemtől elszakítva
2017.11.11.

Az Alapítványunk közreműködésével szervezett Budafoki Német Nemzetiségi napon sorra kerülő könyvbemutató videója elkészült.
Children's Rights
2017.02.21.

"Gyermeki jogok" megismerése izgalmas kihívás lehet a diákok számára is, különösen akkor, ha ezt más földrészek diákjaival közösen teszik. A Global Teenager Project 2017. tavaszi ciklusában ezt a fontos témakört járjuk körül.
Hogyan neveljünk boldogabb gyereket?
2016.12.01.

Gyermek jogai, a gyerekkor és a kamaszkor lélektani problémái, a család és a nagyszülők szerepe... Fordulj a Viadukt Alapítvány szakembereihez bizalommal!
Támogatónk a 18. Kerületi Önkormányzat .
Gyógyító kreativitás
2016.07.05.

A projekt a KÖSZ! Program támogatásával valósul meg.
Do You Speak English?
2016.02.10.

2016. márciusától ismét várjuk a tagokat az angol nyelvgyakorló körbe. A foglalkozásokat csütörtökönként 16 órától tartjuk.
Jelentkezés és információ: viaduktinfo@gmail.com


Az Adományozás Napja
2015.11.07.

2015. november 16-án kerül sor a Templárius Alapítvány által meghonosított adományosztó, a rászorultak megsegítését ösztönző közösségi rendezvényre. Zenés irodalmi műsorral várunk Mindenkit szeretettel a 18. kerületi Városháza Dísztermében!
Szülők és fiatalok Akadémiája
2015.10.28.

Hiánypótló esélyegyenlőségi előadás-sorozatot indítunk Kelenvölgyben, az Újbuda Önkormányzatának támogatásával.
November számunkra a Család hónapja lett. Már "levonult" az iskolakezdés, lassan közeleg a Karácsony....
A diákok, szülők és nagyszülők négy héten át találkozhatnak szakembereinkkel, s mi igyekszünk választ adni kimondott vagy elhallgatott problémáikra.
Global Teenager Project
2015.09.30.

Napjaink világát érintő problémák iránt érdeklődő résztvevőket keresünk angol nyelvű online csoportunkba. Információ: gtp@clubnetcet.hu
Jótékonyság 2015
2015.06.10.

"Örülj, ha jön egy zivatar, ha örülsz, akkor nem zavar." Ez a lélekemelő frappáns idézet fogadja az Olvasót a Jótékonyság újság legfrissebb számában.
Hitelesek az Oxyfa ültetvények
2015.01.28.

A KPMG hitelesítette a Carbon Solutions Kft.Oxyfa ültetvényeit!
A teljes ültetési és nyomon követési rendszer megfelel a valóságnak és a szigorú követelményrendszernek, a kiosztott ültetvényszámok valós és fizikailag ténylegesen létező OXYFA ültetvényeken alapulnak, és nem kerülnek többszöri kiosztásra.
Sikeres az eMagyarország program
2014.12.25.

A megyei eMagyarország Pontok tanácsadói az év végén ajándékkal lepték meg a lakosságot.
Szakmai beszélgetés az MPRSZ Kávéházában
2014.11.21.

Nagy érdeklődést keltő témáról szólt az MPRSZ által 2014. október 16-án megrendezett PR Kávéházi Este.
A szakmai beszélgetésen, amelyre az Uránia Kávéház kellemes környezetében került sor, a résztvevők a társadalmi célú kommunikáció helyzetét vizsgálták vállalati, média, jogi és gyakorlati szempontból, és azt a kérdést boncolgatták, hogy a közelmúltban életbe lépett reklámtörvénynek milyen hatása lehet erre a kommunikációs területre.
Mi az a híresztelésdoktrína?
2014.11.21.

A Civil Rádióban elhangzott egy interjú a sajtóetikáról, a plágiumról, a híresztelésről, a média önszabályzásról, adja tudtul a Sajtóetika oldala. http://ow.ly/D9Zsb.
Harle Tamás, a Civil Rádió munkatársa Barát Tamást a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága, illetve a Média Önszabályzó Testület soros elnökét kérdezte sajtóetikai kérdésekről.
Civil Börze Club
2014.11.17.

A közösségi vásár következő alkalma november 21-én lesz a XVIII. kerületi Kondor Béla Közösségi Házban.
FRISS HÍREINK MOSTANTÓL ITT OLVASHATÓK
2014.11.15.

A honlapunk megújult!
A tartalmak feltöltés alatt állnak. Kérjük, térjen vissza később is!